Sajtóbejáráson tekinthették meg a régió médiamunkatársai a Nyíregyházi Déli Ipari Park fejlesztésének jelenlegi állapotát. Ahogy arról lapunk korábban beszámolt: az első ütemben egyrészt földmunkákat, másrészról pedig út- és közműépítési feladatokat végeznek el. Az előbbire a nyíregyházi Nyír-Wetland Kft., utóbbira pedig a Mészáros és Mészáros Zrt. és a szintén nyíregyházi „KE-VÍZ 21″ Zrt. konzorciuma szerződött. A bővítésében a Vabeko Kft. is részt vesz. A most megvalósuló ütem terveit a Főmterv Zrt. és az „A” Studió 90 Kft. késztette el.
Sunwoda, Boysen, W-Scope, MCE – ezek a multinacionális cégek már biztosan otthonra leltek a Nyíregyházi Ipari Parkban, melynek fejlesztésére a magyar kormány 192 milliárd forint támogatást irányozott elő – számol be a szon.hu. A támogatási összegből 152 milliárd forint a nyíregyházi önkormányzatot illeti, hiszen ők koordinálják az ipari park fejlesztését, a fennmaradó 40 milliárd forintból pedig a különböző közműszolgáltató cégek építik ki az üzemek, kiszolgáló létesítmények működéséhez szükséges infrastruktúrát. A nyíregyházi önkormányzat által szervezett sajtóbejárás három állomásból állt: a Boysen már most épülő üzeme mellett kezdődött, és az OPUS TITÁSZ tervezett alállomásánál ért véget – a közbenső megálló pedig az a terület volt, ahol a közeljövőben megépülhet egy lehajtó az M3-as autópályáról.
Dr. Kovács Ferenc a déli ipari park bejárása előtt hangsúlyozta, a déli ipari parkban folyamatosan dolgoznak a szakemberek, a munkagépek, a Boysen az idén őszre pedig már a próbagyártást tervezi. Az elektromos autókhoz kapcsolódó alkatrészek gyártásával foglalkozó üzem várhatóan négyszáz új munkahelyet hoz majd létre Nyíregyházán.
Kovács Ferenc beszélt a fejlesztések részleteiről is. Eszerint
-kétszer egysávosra bővül a Nagykállói út nyíregyházi szakasza,
-kiépítik az ipari park belső úthálózatát, közvilágítással látják el, ezek mellett
-elkészülnek a belső víz- és közműhálózatok is, amelyek naponta 5 ezer köbméter víz-, illetve 2 ezer köbméter szennyvízigényt képesek kiszolgálni.
-Megépül 14 kilométer közút,
-10 kilométer kerékpárút,
-10,5 kilométer vízvezeték és
-11,4 kilométer szennyvízvezeték.
-A közvilágítást 16,5 kilométeren építik ki, és 182 kamerát is kihelyeznek.
Utóbbival kapcsolatban Nyíregyháza polgármestere megjegyezte: míg 2010-ben egyetlen egy térfigyelő kamera sem tartozott a városhoz, mára csak a déli ipari parkban működik majd 182 darab.
Befektetésösztönzési stratégia
A nyíregyházi önkormányzat közgyűlése egyhangúlag elfogadta a város befektetésösztönzési stratégiáját, melyben célként szerepelt a kiajánlható ipari területek fejlesztése – hangzott el a bejárást megelőző délutáni sajtótájékoztatón.
– Az M3-as autópálya egy itteni csomópontjának majdani megépülése az ide települő cégek számára rendkívüli örömhír, ebben nagyon sok munkája volt az önkormányzatnak – fogalmazott a város polgármestere. Podlovics Roland alpolgármester hozzátette, az önkormányzat a fejlesztés során kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a környezetvédelmi és a fenntarthatósági elvárásoknak megfeleljen. Ennek érdekében 2022 májusában elkészült egy Előzetes Vizsgálati Dokumentáció, illetve (423 hektáron) egy talaj- és vízszennyezettséggel kapcsolatos állapotfelmérés is. Az ipari park további ütemeinek tervezésének része a monitor rendszer felállítása is.