A VABEKO Kft. a kivitelezési munkáit az ISO minősítéseinek szem előtt tartásával végzi. A kivitelezés a szerződés megkötése után az előkészítési munkák megkezdésével indul. A tervek műszaki specifikációiban szereplő anyagokat, berendezéseket megrendeljük, majd a kivitelezési munka volumenéhez mérten összeállítjuk a gépi-, valamint az emberi erőforrás szükségletet. Szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen 12 minősített hegesztővel, ugyan ennyi technológiai szerelővel, valamint 6 fő gép, illetve nehézgép kezelővel rendelkezünk. A csoportok vezetésével az adott munkaterületet legjobban ismerő építésvezetőnket bízzuk meg. A vállalkozási szerződések megkötése után döntünk az esetleges alvállalkozók bevonásáról, akiktől ugyanazokat a minősítéseket és képességeket várjuk el, mint a saját embereinktől. Amennyiben a munka EPC jellegű, akkor az általunk nem lefedett szakterületeken (villamos, műszer-irányítástechnika, katódvédelem, stb.) rendelkezünk folyamatos alvállalkozói kapcsolatokkal, és ezekkel az alvállalkozókkal már az ajánlati fázisban együttműködünk.
Az építésvezetők tartják a kapcsolatot a műszaki vezetőkkel, akik folyamatosan nyomon követik a kivitelezési folyamatot. A műszaki vezetők koordinálják az egyes munkafolyamatokat, illetve a kivitelezés során, – a tervezéskor előre nem látható problémákat – egyeztetik a tervezővel, műszaki ellenőrökkel. Három, érettségivel, illetve egyetemi végzettséggel rendelkező építésvezetővel, valamint öt mérnökkamarai regisztrációs számmal rendelkező Felelős Műszaki Vezetővel rendelkezünk.
A műszaki erőforrások tekintetében 8 nagy teljesítményű diesel generátorral, különféle technológiákra alkalmas hegesztőgépekkel rendelkezünk, amelyekkel tudjuk biztosítani a közművektől független munkavégzést. A kivitelezéshez szükséges logisztikai feladatink ellátásához 5 darab különféle méretű és terhelhetőségű darus teherautóval, 1 darab 40 tonnás, valamint 1 darab 55 tonnás autódaruval rendelkezünk. A csoportok szállítását, illetve kisebb anyagmozgatási feladatokat mikrobuszokkal, duplafülkés 3,5 tonnás kisteherautókkal oldjuk meg.
Nyomvonal, illetve műtárgy építés esetén saját magunk végezzük el a földmunkát, ehhez rendelkezünk három darab láncos, kettő darab gumikerekes kotróval, egy árokásóval, valamint kettő univerzális homlokrakodóval. A kivitelezési munkák végzéséhez a speciális igényeket kielégítő szikramentes csővágókkal, kis átmérőjű nyomás alatti fúróval, peremfeszítőkkel, különböző hidraulikus/pneumatikus nyomaték, illetve ütőkulcsokkal, csőillesztőkkel, sarok- belső lyukköszörűkkel, mágnes talpas fúrókkal és egyéb kéziszerszámokkal rendelkezünk. Gépeinket, berendezéseinket rendszeresen az előírásoknak megfelelően felülvizsgáljuk, karbantartjuk, és szükség esetén cseréljük a megfelelő munkateljesítmény és a munkabiztonság biztosítása érdekében.
A munkaterületre minden esetben visszük a saját iroda és raktárkonténereinket, ahol a kivitelezés befejezéséig valamennyi a munkavégzéshez szükséges dokumentációt, ellenőrzési naplót, valamint építési naplót vezetjük. A konténerekben tároljuk a szerszámokat, valamint a kisebb, időjárásra érzékeny anyagokat is. A kivitelezés alatt a munkaterület őrzéséről saját magunk gondoskodunk.
A munkabiztonság fokozott prioritású terület, amelyben rendelkezünk saját munkavédelmi koordinátorral, aki a megrendelő társszervezeteivel egyeztetve, és folyamatosan együttműködve végzi tevékenységét.
Munkatársaink rugalmasan alkalmazkodnak a Megrendelő munkaidő beosztásához. A hegesztési munkák roncsolás mentes ellenőrzését saját akkreditált laboratóriumunk munkatársai végzik. A kivitelezési munkák befejeztével elkészítjük a megvalósulási dokumentációt, melyet digitálisan és papír alapon is átadjuk a megrendelőnek a szerződéses igényeinek megfelelő formátumban, és példányszámban.
Jesch Aladár
Műszaki vezető